Recseg a háziorvosi rendszer

Magyarországon évről évre csökken a háziorvosok száma, ezzel együtt emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké. Egyéb tényezőket is figyelembe véve az látszik, a nem is olyan távoli jövőben akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. Jelentős problémát jelent az utánpótlás hiánya. Dr. Cserni István verőcei háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének (HaOSz) alapító tagja kérdésünkre elmondta, évente nagyjából 120 főt lehetne bevonni a háziorvosi rezidensképzésbe, de csupán 80-90 jelentkező akad. Egy nem régen publikált felmérés szerint elvétve van csupán olyan orvostanhallgató az egyetemeken, aki kifejezetten a hazai háziorvoslásban szeretne elhelyezkedni, aminek hátterében egyebek mellett a szakma presztízsvesztése áll, valamint az is, hogy a fiatalok könnyebben szánják el magukat a külföldi munkavállalásra.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

 

Az oldal egy Startup Growth Lite alapú sablont használ. Az eredetit a More than Themes készítette.